Pollenveszély


Szénanátha Felső légutunkat télen és nyáron is sok veszély fenyegeti

Nyáron, amikor jó az idő és a meghűlés veszélye szinte kizárt, vajon mi okozza, hogy sokunknak eldugul az orra, vagy annyira nagy mennyiségű és híg váladékot termel, hogy a zsebkendőre folyamatosan szükségünk van?.

A légút érzékeny nyálkahártyáját folyamatosan igénybe veszik, irritációnak teszik ki a levegővel beszívott légszennyeződések, melyekkel télen baktériumok és vírusok tömege járhat, nyáron viszont a levegőben szinte észrevehetetlenül finom porként eloszlott pollenek, a virágok szaporodásához szükséges ivarsejtek úsznak. A pollenek az emberre általában veszélytelenek, de a szénanáthára hajlamos egyének szervezete félreérti a betolakodó idegen testet, és óriási immunreakcióval próbálja a szervezetbe idegen testként bejutott részecskéket legyőzni és kitessékelni.
Szezonális szénanátha jelentkezhet azoknál az egyéneknél, akik egy bizonyos virág pollenjére érzékenyek. Tavasszal a korán virágzó fák okoznak szénanáthát. Nyáron a füvek, gabonák, gyomok. Szénanáthát okozhatnak még gombák is azáltal, hogy spóráik a levegőbe kerülnek kora márciustól késő novemberig.
Parlagfű A szénanátha előfordulhat egész évben is, oka olyan anyag, melynek jelenléte nem köthető évszakokhoz. Ilyen pl. a házipor, penész, állati szőr. Ezek az allergének megtalálhatóak az ágyneműben, párnákban, mindenféle ruházatban, az otthoni kárpitozott bútorokban, drapériákban, szőnyegben.
A szénanátha esetén a szervezet idegen betolakodónak ismeri fel az allergént, a szervezetet riasztja, az immunrendszert aktiválja. Hisztamin szabadul fel ennek kapcsán, ami vérbő duzzanatot okoz, váladékozást az orrüregben, tüsszögést, ami a szervezetnek nem tetsző részecskéktől segít megszabadulni.
A lakosság 10-15%-ának van szénanáthája, valamilyen allergiája pedig szinte minden negyedik embernek. Az okokat folyamatosan kutatják a tudósok, de nehéz kikövetkeztetni, hogy akár együtt nevelkedő testvérek között is lehetnek különbözőségek, hogy egyiküknek van, a másiknak viszont nincsen szénanáthás tünete.

Természetes hatóanyagok: torma, fokhagyma, gyömbér


Torma,fokhagyma, gyömbér.jpgTöbb növényről tudjuk, hogy a benne lévő természetes hatóanyagok kedvező hatásúak, hozzájárulhatnak a légutak védelméhez. Ezek nem is feltétlenül csak a klasszikus értelemben vett gyógynövények lehetnek, hanem több zöldségféle illetve fűszernövény is van köztük. Régi tapasztalaton alapul például az a gyakran hallott népi gyógyászati javaslat, hogy a náthás ember reszeljen tormát. Valóban, a tormából felszabaduló erős illatú anyagok csillapíthatják a légút gyulladt állapotát, az orrfolyást, köhögést, a könnyezést. A torma ugyanis szinigrint tartalmaz, amely hatékony szer a légút védelmében. A fokhagyma ugyancsak jó hatású a hörgők tisztántartására, a huruthoz és az allergiához kapcsolódó váladékos orrdugulás során segítheti a légút védelmét. Tisztító, gyulladásgátló, a váladékozást csökkentő tulajdonsága allicin tartalmára vezethető vissza. A gyömbér teáját, hatóanyag-kivonatát megfázásos esetekre ajánlják. A gyömbér hatóanyaga a gingerol, amely fokozza a véráramlást, izzadást eredményez, kedvező a légúti panaszokra.
A három növény kivonata kiegészíti egymás hatását, antioxidánsokkal pedig még fokozható a hatékonyságuk. Gátolják ugyanis a gyulladásban lévő légúti nyálkahártyák felfokozott oxidációs folyamatait, és ezáltal elősegítik a gyulladt állapot normalizálódását. Az alkalmazott összetétel a szervezet önregeneráló képességét fokozza.


Fogyasztóbarát kapszulába zárva


A fentebb felsorolt, jótékony hatású növényekkel természetes formájukban az a baj, hogy igen erőteljes az ízük, így a hatékony egészségvédelemhez elegendő mennyiségű tormát, fokhagymát vagy akár gyömbért legtöbben nem tudnánk könnyezés nélkül elfogyasztani. Aki pedig próbálta már ezek kivonatát kiskanállal bevenni, tudja, milyen erős, elviselhetetlen az ízük. A kutatók a kivonatkeverékhez petrezselyemport is alkalmaztak, amely védi a gyomor esetleges érzékenységét a fokhagyma kellemetlen hatásával szemben.
A Pharmaforte ALLIX étrend-kiegészítője a felső légúti rendszer egészségét támogató készítmény. Az ALLIX kapszula torma, fokhagyma és gyömbér komponensei fontos kémiai anyagokat tartalmaznak (szinigrin, alliin es gingerol), amelyek hatékonyak a légúti nyálkahártyák védelmében, a légút tisztántartásában. Segítik a lokális oxidáns-antioxidáns egyensúly fenntartását, helyreállását, ami a légút normál működéséhez, az egészséges légzéshez elengedhetetlen. A készítmény hatásosságának kiegészítésére hisztidint valamint C-vitamint is tartalmaz a napi ajánlott mennyiségben (RDA 100 százaléka), továbbá a zöld-tea kivonatával is növelték kedvező tulajdonságait. Az utóbbiban található katechin és a C-vitamin kiváló antioxidánsok, erősítik a szervezet immunrendszerét, a légúti nyálkahártyák védekező képességét. Az ALLIX készítmény szedése javasolt minden korosztálynak a légút egészségének erősítésére szükség szerint az egész év folyamán, különösen ajánlott a téli egészséget veszélyeztető időszakban, valamint a tavasztól őszig tartó pollenidőszakban a könnyű légzés, a tiszta légutak fenntartására. Nem ajánlott a szedése kisgyermekeknek, akik a kapszulát lenyelni nem tudják, mivel a port a kapszulából kivéve nem lehet fogyasztani erős íze miatt.


Antioxidánsok a légút védelmében


Antioxidánsoknak nevezzük azokat az anyagokat, amelyek segítenek megvédeni a szervezetet a káros szabad gyökök hatásától. Legismertebb antioxidánsok az A-, C- és E-vitaminok, valamint a P-vitaminnak nevezett bioflavonoidok. Ilyen bioflavonoidokat tartalmaznak a színes gyümölcsök. A téli hónapokban valóban kevesebb gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, miáltal növekszik az oxidatív szabadgyökök száma a szervezetünkben. A túlszaporodott szabadgyökök leterhelik az immunrendszert, amelynek így csökken a teljesítőképessége, hatékonysága a szervezet védelmében. Könnyebben meghűlünk, az influenza is hamarabb ledönt a lábunkról. A légúti nyálkahártyák szöveteiben irritáció esetén fokozott oxidációs folyamatok zajlanak, ami a helyi oxidáns - antioxidáns egyensúly eltolódását eredményezi. A kialakuló oxidatív stressz pedig hosszan tartó, vagy akár súlyosabb betegséggé fajuló légúti problémákhoz vezethet. Az antioxidánsok segítenek a légúti nyálkahártyák antioxidáns védelmében és visszaszoríthatják a nemkívánatos oxidációs folyamatokat. Az antioxidánsoknak nemcsak az immunrendszer erősítésében, egészségünk védelmében van szerepe, hanem észrevehetően fokozzák szellemi és fizikai erőnlétünket is.














 

VISA, VISA Electron, MasterCard és Maestro