Tisztelt Látogató!

Honlapunkon olyan magyar újgenerációs egészség-megőrző készítményekkel találkozik, melyek kifejlesztését hosszú évek hazai és külföldi gyógyszerkutatási tapasztalata alapozta meg. Hazai gyártás +
+ szigorú minőségellenőrzés +
+ megbízhatóság!

= Pharmaforte - A természet erejével™

10 fontos szempont, amiért érdemes Pharmaforte termékeket választani

ÍRJ POZITÍV VÉLEMÉNYT a google maps-en, és KAPSZ 100 AJÁNDÉKPONTOT amit levásárolhatsz! Vélemény írás után, a felső menü kapcsolat linkről jelezd hogy írtál, és email címedhez jóváírunk levásárolható pontokat!

Oxidatív stressz ellen antioxidánsok

Oxidatív stressz, antioxidánsok és az érbetegségek

Az érbetegségek, különösen az érelmeszesedés kialakulásában az oxidatív stressz kulcsfontosságú szerepet játszik. Bár jelentős mennyiségű bizonyíték támasztja alá az antioxidánsoknak az endoteliális diszfunkciót visszafordító és az érelmeszesedést megelőző hatását laboratóriumi környezetben, a széles körű klinikai kutatások nem igazolják azt, hogy antioxidánsokkal megelőzhetők lennének a szív-és érrendszeri betegségek magas rizikófaktorú betegek esetében. Az oxidatív manipulációs hipotézis klinikai relevanciájának értékeléséhez az antioxidáns intervenció potenciális molekuláris célpontjainak és a hatásos antioxidáns ágenseknek az azonosítása szükséges. A jövőben ezért a kutatás során figyelembe kell venni az oxidatív stressz interindividuális változatosságának megfelelő biomarkerekkel történő kvantifikációját.
Az oxidatív stressz az érbetegségek, különösen az érelmeszesedés kialakulásában kulcsfontosságú szerepet játszik, de az vitatott, hogy a gyógyszerészeti beavatkozás ebben az irányban megfelelő eredményeket produkál-e. A jelenleg rendelkezésre álló adatok nem adnak egyértelmű választ, tisztázásukra kutatómunka folyik. Valójában az antioxidánsok érvédő hatásai egyértelműen megnyilvánulnak laboratóriumi környezetben, ezeket a hatásokat viszont a szív-érrendszeri problémákra irányuló, antioxidáns vitaminokat szedő magas rizikófaktorú betegek részvételével történő, széles körű klinikai kutatások néhány fontos kivételtől eltekintve nem támasztják alá. Több probléma is felmerül az oxidatív hipotézis alapjául szolgáló mechanisztikus kutatások eredményeinek klinikai környezetbe való átültetésekor. Míg maga az elmélet elégtelennek bizonyulhat az ateroszklerotikus folyamat komplexitásának leírására, az antioxidáns intervenció lehetséges molekuláris célpontjainak és a bizonyítottan hatásos antioxidáns ágenseknek az azonosítása még várat magára. Továbbá még sem az oxidatív stressz tekintetében fennálló interindividuális változatosság, sem az antioxidánsokkal történő kezelés megfelelő tesztelésére alkalmas klinikai körülmények nem kerültek meghatározásra.
A kezdeti feltételezések szerint a nagy artériák belsejében levő alacsony sűrűségű lipoproteinek (LDL) oxidációs modifikációja a meszesedési károsodásokra jellemző lipidfelhalmozódás, sejtfelépülés és érgyulladás kialakulásának szükséges feltétele. Később az oxidációs hipotézis komplexebbé vált: felfedezték egyrészt azt, hogy különböző szubsztrátumok oxidációs modifikációja felelős az érkárosodásért, másrészt meghatározták, hogy a reaktív oxigén fajok (ROS) érsejtekben való képződése a receptorok közvetítette sejtingerek jelzőrendszerének a részét alkotják. Kísérleti bozonyítékok támasztják alá azt, hogy érrendszeri enzimek és nem érrendszeri enzimek szerepet játszanak a reaktív oxigén fajok keletkezésében, és hogy ebben különösen jelentős szerepet játszik a NAD(P)H oxidáz. Az oxidatív stressz forrásai ezen kívül a lipoxigenázok, a xantin oxidáz, a diszfunkcionális mitokondriális lélegzőlánc és a párosítatlan nitrik oxid szintáz. A szuperoxid anionok fokozott képződése visszafogja a nitrik oxid bioaktivitását és a citotoxikus peroxinitrit képződését, amely a fokozott vérlemezke-aggregábilitásért és vazokonstrikcióért felelős. Eképpen egy összetett helyzet lép fel, amelyben különböző oxidatív termékek és reaktív fajok képződnek. Ez jó magyarázatot nyújt az egyes antioxidáns ágensek humán farmakológiai potenciáljának tesztelése során felmerülő problémákra.
Megfigyelték, hogy a megnövekedett oxidatív stressz és a szubklinikai gyulladás egymás mellett létezik olyan klinikai állapotokban, amelyek fokozott kardiovaszkuláris kockázattal kapcsolatosak. Ez a kapcsolat erősíti az érkárosodáshoz vezető jeleket. Gyulladást okozó citokinek, angiotenzin II és előrehaladott glükation végtermékek sejtközi ROS-t keletkeztetnek, amelyek az endoteliális sejtekben a redox-szenzitív transzkripciós faktorok és a fenotipikus változások aktivációjáért felelősek, többek között az adhéziós molekulák és a szövetfaktor expressziójáért és a gyulladást okozó citokinek kibocsátásáért, amelyek az endoteliális diszfunkciót jellemzik. Ezek alapján a kardiovaszkuláris rizikófaktorok és a gyulladási mediátorok alkalmasabb beavatkozási célpontnak bizonyulhatnak, mint maga az oxidatív stressz.
Ahogy Steinberg és Witztum leírta, az antioxidánsok hatékonyan gátolhatják a humán ateroszklerózis kezdeti szakaszait, míg ugyanakkor eredménytelenek vagy kevésbé hatékonyak a plakk-instabilitás és -szakadás csökkentésében. Ha ez így van, szükségessé válik a károsodás képződésének korai stádiumait megállapítani (talán magas felbontású ultrahang vagy mágneses rezonancia fényképezés segítségével) ahelyett, hogy a hagyományos késői klinikai beavatkozásra várunk. Ha a korai károsodások kifejlődése sikeresen megakadályozható, az kétségtelenül a klinikai esetek gyakoriságának csökkenéséhez vezet, de ebben az esetben a klinikai kísérleteket a szokásos öt évnél hosszabban kell végezni. További kutatások határozhatják meg azokat a biokémiai lépéseket, amelyben az oxidatív sérülés vagy a ROS jelzés keletkezik, és mely antioxidánsok akadályozhatják meg ezek alapján hatásosan az érkárosodást.
Amikor különböző dózisú antioxidánsokkal, elsősorban C és E vitaminnal kezeltek széleskörű, számos pácienst magukban foglaló nemzetközi kutatásokban magas kockázati faktorú betegeket, a kardiovaszkuláris mortalitásra és morbiditásra gyakorolt kedvező hatások csak egyes alcsoportoknál voltak megfigyelhetők. Ezek közé tartoztak a végső stádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegek, akiknél magas oxidatív stressz van jelen. Valójában a kísérleti eredmények azt mutatják, hogy az antioxidánsokkal történő eredményes farmakológiai beavatkozás előfeltétele az oxidatív stressz. Ez egyértelműen arra utal, hogy a jövőbeli kutatásoknak arra kell irányulnia, hogy megfelelő biomarkerekkel beazonosítsák, mely klinikai helyzetekben és melyik páciensek esetében alkalmazhatók az antioxidánsok leghatásosabban.
Elsősorban C és E vitamint alkalmaztak a klinikai és laboratóriumi kutatásokban, mert biztonságosak és könnyedén beszerezhetők, viszont más, hasonlóan biztonságos anyagokkal előfordulhat, hogy hatásosabban előzhetők meg a kardiovaszkuláris problémák. A szabad gyökök képződésének csökkentésére irányul az enzimek működésének modulálása, ezt a módszert már letesztelték az oxidatív stressz csökkentésének egyik módjaként. A fitokemikáliák széleskörű kutatás tárgyai, és több természetes anyag vissza képes fordítani az endoteliális diszfunkciót és a vérlemezke aktivációt. Néhány kardiovaszkuláris gyógyszer is rendelkezhet antioxidáns tulajdonságokkal, mint ahogy ezt kimutatták néhány kalcium csatorna blokkolóra és béta-adrenoreceptor antagonistára. Több szintetikus anyag, például szabad gyök befogók és szabad gyököket elbontó anyagok jelenleg vizsgálat alatt vannak különböző klinikai szituációkban, például diabetes mellitus és ischaemikus stroke, amelyekben neuroprotektív hatásokat mutattak ki.
Összefoglalva, a felülvizsgált oxidatív modifikációs hipotézis további finomításokat igényel. Ez felöleli az antioxidáns ágensek potenciális hatékonyságát a kardiovaszkuláris gyógyászatban széleskörű kísérleti és klinikai kutatás során.